Az Európai Parlament (EP) brüsszeli mini-plenáris ülésén, folyó év május 9-én, Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő napirenden kívüli felszólalásával ismételten a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) ügyére irányította a figyelmet.
Az Európai Parlament (EP) "Tibet" frakcióközi munkacsoportja április 24-én tartotta 90. ülését. Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő, aki a munkacsoport aktív tagja, az erdélyi magyar kisebbségi közösség szellemi örökségének népszerűsítése végett, Kőrösi Csoma Sándor halálának 170. évfordulójára kívánt emlékeztetni a kettős jubileum alkalmából.
Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén, kedden, április 17-én, Az emberi jogok világbeli helyzetéről és az Európai Unió ezzel kapcsolatos politikájáról szóló éves jelentés kapcsán vitatkoztak az EP képviselők, különös tekintettel az EU emberi jogi stratégiai politikájára gyakorolt hatásra.
Az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoportja pénteken délelőtt első alkalommal tűzte napirendre a kisebbségi tematikájú európai állampolgári kezdeményezést.
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a 2013-as évre vonatkozóan is meghirdette gyakornoki programját, amelynek újdonsága, hogy idén egy Gyakornoki táborba is elutazhatnak a jelentkező fiatalok.
Winkler Gyula: A fiatalokat közvetlenül kell tájékoztatni az európai projektekről, hiszen ők a haszonélvezői az itt zajló munkának
Sógor Csaba erdélyi magyar EP-képviselő az állampolgári és ezen belül a kisebbségi jogokért folyó harc elkötelezettje, emellett foglalkoztatási és szociális ügyekben is gyakran felszólal az Európai Parlamentben. A vele készített interjúban uniós aktualitásokról kérdeztük, valamint a nemrégiben megjelent, általa meghirdetett gyakornoki program részleteiről.
Az Európai Parlament (EP) Hagyományos Kisebbségek, Nemzeti Közösségek és Nyelvek kérdésével foglalkozó Frakcióközi Munkacsoportja a strasbourgi plenáris héten több, az Európai Unió (EU) területén élő őshonos közösséget érintő nyelvi jogok kérdéséről tárgyalt.
Idén is lerótták tiszteletüket a magyar néppárti delegáció tagjai a strasbourgi Petőfi emlékoszlop előtt Bauer Edit és Mészáros Alajos, felvidéki európai parlamenti (EP) képviselők kezdeményezésére.
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti (EP) képviselő árnyék-jelentéstevője (témafelelőse) volt az Európai Néppárt (ENP) részéről Az európai szövetkezet statútuma a munkavállalói részvétel tekintetében című, saját kezdeményezésű jelentésnek.
Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője üdvözli az EB döntését, mely szerint konzultálnak az Európai Unió Bíróságával a Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás (a továbbiakban ACTA) kapcsán, megvizsgálva, hogy az egyezmény sérti-e vagy sem az unió polgárainak szabadságjogait és a tagállamok érvényben levő törvénykezését.
Rendkívüli ülést tartott Brüsszelben, folyó év február 7-én az Európai Parlament (EP) Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoportja (Intergroup).
Az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén, folyó év február 2-án, a képviselők nagy többséggel megszavazták a Kulturális és Oktatási Szakbizottság hatáskörébe tartózó jelentést a sport európai dimenziójáról.
Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője úgy véli, hogy az Európai Palament elnökét is meg kellene hívni a tagállamok állam- és kormányfőinek értekezleteire. Ezáltal erősödne az intézmény, közvetlenül venne részt az egyik legfontosabb uniós döntéshozatali fórumon.
Erdélyben a legnagyobb autonómia- és kisebbségvédelmi harcos szerepében tetszelgő Tőkés László az Európai Parlamentben tett felsőoktatással kapcsolatos jelentéséből “kifelejtette” a kisebbségi jogokat - nyilatkozta Kolozsváron Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
Az Európai Parlament kisebbségi frakcióközi munkacsoportjának számos tagja, az Európai Nemzetiségek Föderális Uniójának (FUEN) vezetősége és több érdeklődő vett részt azon a Winkler Gyula RMDSZ-es EP képviselő által szervezett kerekasztal-megbeszélésen, amelynek témája a kisebbségi tematikájú európai állampolgári kezdeményezés volt.
Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) 2012-es januári plenáris ülésszakát a törvényhozási ciklust felező, tisztújító választások dominálták. Új elnök került a Ház élére, de megújult a szakbizottságok, a munkacsoportok vezetősége, illetve a munkacsoportok koordinátorainak sora is.
Winkler Gyula szerint az Eximbank jelentős szerepet tölthet be Romániában a hitelek körül kialakult helyzet javulásában, ezáltal segítve a kis- és középvállalkozókat a fejlesztési folyamatokban vagy az export-tevékenységben.

