Benne vagyok a multiban
Munkaerő alkalmazási stratégiákról, multinacionális cégeknél való elhelyezkedéssel kapcsolatos információkat osztott meg három nemzetközi vállalat romániai kirendeltségének igazgatója pénteken délelőtt az EU Tábor résztvevőivel. Az idei tematikának eleget téve az előadáson szó esett karrierépítésről, munkavállalási feltételekről és nem utolsó sorban Románia gazdaságának versenyképességéről, melyet a Gazdasági Minisztérium államtitkára ismertetett. »
Címkék: EU, Ifjúság
Az Eu-tábor második hivatalos napjának indító előadását „Megyei és helyi (jó)tanácsok az itthon maradásért” címmel, Csehi Árpád, a Szatmári Megyei Tanács elnöke tartotta, valamint Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti alpolgármestere és Fórika István, Vasláb község alpolgármestere.
Csehi Árpád elsősorban a Partium helyzetét vázolva kiemelte, hogy ez kivetíthető egész Erdélyre és ezen belül Székelyföldre is. »
Címkék: EU, Ifjúság
„Ifjúsági szervezetek életgörbéje” címmel tartott előadást szerdán Takács Csaba az RMDSZ ügyvezető elnöke, illetve Kovács Péter az RMDSZ ügyvezető alelnöke. Takács Csaba előadásában felvázolta az elmúlt 20 év romániai magyar ifjúsági szervezeteinek alakulását, illetve azok viszonyát a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ). Hangsúlyozta, hogy most „nem magyarkodásra van szükség, hanem magyar kulturális programokra”, majd megjegyezte, hogy szükséges „az egészséges nemzeti büszkeség beépítése a mindennapjainkba.”
»
Címkék: EU, Ifjúság, Kovács Péter, Takács Csaba
Az Európai Parlament (EP) júniusi plenáris ülésének egyik fő témája volt az Európai Unió (EU) külkapcsolatainak áttekintése. A gázai övezetben, a Koreai-félszigeten, illetve Bosznia-Hercegovinában kialakult helyzet, valamint az Unió és Oroszország kapcsolatának kiértékelésére a képviselők vitája nyomán, a másnap szavazásra bocsátott határozatok révén került sor. A megbeszéléseken jelen volt az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, Catherine Ashton bárónő, aki egyben az Európai Bizottság (EB) alelnöke is. »
Címkék: EU, Külkapcsolatok, Sógor Csaba
„A MIÉRT célja, hogy rendezvényei által hasznos szórakozási lehetőséget, tartalmas nyári programot biztosítson az ifjúság számára, ahol a szakmaiság, a tanulás és a kikapcsolódás egyaránt fontos szempontnak számít” – mondta Bodor László a MIÉRT elnöke, az RMDSZ Programirodájának vezetője mai kolozsvári sajtótájékoztatóján. »
Címkék: EU, Ifjúság, MIÉRT
Az Európai Parlament (EP) májusi plenáris ülésén, Strasbourgban, az Európa 2020 stratégia politikai jelentőségéről kiemelt vita keretében tárgyaltak a képviselők. A stratégia legfontosabb elemeiként az egységes piac megvalósítását, a fogyasztók és a polgárok érdekeinek védelmét, a regionális politika fejlesztését és az államadósság hosszú távú fenntarthatóságát, valamint a gazdaság élénkítésének szükségességét jelölték meg. »
Címkék: EU, Sógor Csaba
A Kaszpi-tenger és a Fekete-tenger térsége kiemelten fontos Európa energiabiztonsága szempontjából, ezt hangsúlyozza a dél-kaukázusi térség európai stratégiájáról szóló jelentés – hívta fel a figyelmet Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője csütörtökön a jelentés strasbourgi vitáján. »
Címkék: EU, Winkler Gyula
Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője szerdai írásbeli hozzászólásában az Európa 2020 – új európai munkahely-teremtési és növekedési stratégia vitájához kapcsolódóan a szolidaritás fontosságát hangsúlyozta. »
Címkék: EU, Winkler Gyula
Az Európai Uniónak az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Európai egyezményhez való csatlakozásáról, a megállapodás részleteiről vitázott Brüsszelben, május 5-6-án az Európai Parlament (EP) plénuma. »
Címkék: EU, Sógor Csaba
Az EU és India közötti, szabadkereskedelmi egyezmény aláírását szorgalmazta Winkler Gyula EP-képviselő kedden New Delhiben, ahol az Európai Parlament hivatalos küldöttsége Preneet Kaur indiai külügyminiszterrel találkozott. »
Címkék: EU, Gazdaság, Külkapcsolatok, Winkler Gyula
Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője az Európai Parlament hivatalos küldöttségének tagjaként április 25-e és 30-a között a New Delhiben és Hyderbad-ban részt vesz a 13. alkalommal sorra kerülő EU-India parlamentek közötti találkozón. »
Címkék: EU, Winkler Gyula
Az Európai Unió és az Egyesült Államok közti kapcsolatban - beleértve a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat is - egységes fellépésre van szükség az unió részéről – jelentette ki Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője csütörtökön, Madridban, az Európai Tanulmányi Központ által szervezett Thinking Economy című konferencián. »
Címkék: EU, Winkler Gyula
Az Európa 2020 stratégia, amelyet az Európai Bizottság dolgozott ki, jelenleg az egyik legforróbb vitatéma az Európai Parlamentben és az európai pártokban is – mutatott rá kedden Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője Brüsszelben, ahol Hunyad megyei újságírókat fogadott. »
Címkék: EU, Winkler Gyula
Az Európai Régiók Gyűlésének kezdeményezésére másodjára szervezték meg a „Do you speak European?”, azaz „Beszélsz Európaiul?” című vetélkedőt. A verseny célkitűzése: lehetőséget teremteni a fiataloknak arra, hogy bemutathassák milyen jelentőséggel bír számukra az Európai Unió.
»
Címkék: EU, Sógor Csaba
Az Európai Unió intézményei által biztosított szakmai gyakornoki programokat és az azokban rejlő tapasztalatszerzési lehetőségeket ismertette Sógor Csaba európai parlamenti képviselő a hétvégén megszervezett Háromszéki Ifjúsági Konferencián. »
Címkék: EU, Ifjúság, Sógor Csaba
Horvátországot és Macedóniát tevőlegesen kell támogatni, hogy minél hamarabb megfeleljenek az európai uniós csatlakozási feltételeknek - fejtette ki Winkler Gyula európai parlamenti képviselő szerda délelőtt az Európai Parlament strasbourgi plénumában a két nyugat-balkáni ország jelentése kapcsán rendezett vitán. »
Címkék: EU, Winkler Gyula
Románia számára elsődleges fontosságú egy koherens Duna-stratégia elkészítése, hiszen a 2007-es csatlakozás után a Duna az Unión belüli szállítás és közlekedés egyik legfontosabb tengelyévé vált – hangsúlyozta Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter február 2-án Ulmban, az Európai Uniós Duna-stratégiáról szóló nemzetközi tanácskozáson. »
Címkék: Borbély László, EU
*** Borbély László képviselő, a külügyi bizottság elnöke, az RMDSZ ügyvezető alelnöke Brüsszelben megbeszélést folytatott az Európai Néppárt főtitkárával, Antonio Lopez-Isturizzal, az Európai Néppárt főtitkárával és Danuta Hübnerrel, az Európai Parlament regionális bizottságának elnökével. A találkozókon jelen volt Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselője. »
Címkék: Borbély László, EPP, EU
Az Európai Unió tagállamaiban a kis- és középvállalkozóknak nyújtott kormánytámogatások célravezetőbbek lennének, ha a banki szektor rugalmasabb politikát alkalmazna a KKV-k esetében, hangsúlyozta Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője a SME Union keddi munkareggelijén. Az Európai Néppárt vállalkozószövetsége Brüsszelben, az Európai Parlamentben „A kis- és középvállalatok túlélési eszköze a differenciálás” címmel szervezett munkareggelit. »
Címkék: EU, Winkler Gyula