kiadványok
FELVÉTELI A RENDORAKADÉMIA ÁLTAL MEGHIRDETETT „MAGYAR HELYEKRE”

Szövetségi Képviselők Tanácsa - Marosvásárhely

 

ez a mi munkánk
Európai parlamenti jelenlét
hírlevél
aktuális pályázatok
kiadványok
kulturális naptár
archív honlapunk
oktatási adatbázis
választási honlapunk

Hírek

Címke: Tőkés László
A magyar összefogás egy nagy, közös érték
2010. 7. 22.

A magyar összefogás egy nagy és közös érték, amelynek egyik legfontosabb célja az, hogy az erdélyi magyarság egységes és erős politikai képviseletet biztosítson a maga számára minden fontos döntéshozó fórumon, a román Parlamentben, az Európai Parlamentben vagy az önkormányzatokban – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes csütörtökön, Tusnádfürdőn, a XXI. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott előadásában. »

Címkék: EMEF, Kelemen Hunor, Markó Béla, Tőkés László

NYILATKOZAT
2010. 6. 9.

Mi, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség európai parlamenti képviselői, üdvözöljük az Európai Néppárt frakciójának közfelkiáltással meghozott döntését, hogy képviselőtársunkat, Tőkés Lászlót, az Európai Parlament alelnökének javasolja. A FIDESZ delegációjának előzetes jelölése nyomán a parlament egyik fontos tisztségét romániai magyar töltheti be, ami újabb esélyt, lehetőséget teremt a romániai magyarság közösségi érdekeinek európai képviseletére. »

Címkék: Európai Parlament, Sógor Csaba, Tőkés László, Winkler Gyula

Szabadságot, demokráciát és autonómiát Erdélynek! - Több mint tízezren vettek részt a marosvásárhelyi tiltakozó nagygyűlésen
2009. 6. 3.

-Azt üzenjük mi, Székelyföld, Erdély magyar népe: Erdélyt nekünk nem lehet ideadni, mert Erdély nem a románoké, hanem a miénk, a miénk is, Erdély a közös tulajdonunk! Húsz éve próbálják a magyarságot letiporni, elűzni, de nem sikerült, és most sem fog sikerülni, mert nem hagyjuk visszafordítani a történelmet – hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök szerdán, a Marosvásárhelyen tartott nagygyűlésen. Az RMDSZ és az EMNT felhívására közel tízezren gyűltek össze Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen, a magyar intézményvezetők leváltása elleni tiltakozásul tartott rendezvényen. »

Címkék: EP választások, Kampány, Markó Béla, Marosvásárhely, Sógor Csaba, Tiltakozás, Tőkés László, Winkler Gyula

Markó Béla és Tőkés László felhívása
2009. 5. 27.

A történelem sokszor állított választás elé minket, magyarokat. Sokszor kellett döntenünk arról, hogy külön-külön próbálunk-e boldogulni, vagy pedig együtt lépünk fel közös céljaink érdekében. Sokszor kényszerültünk ilyen döntésre forradalmakban, szabadságharcokban, de békeidőben is. Utólag mindig bebizonyosodott, hogy csakis akkor döntöttünk jól, amikor összefogtunk, amikor félre tudtuk tenni a nézetkülönbségeket, és képesek voltunk közös álláspontot kialakítani. »

Címkék: EP választások, Felhívás, Kampány, Markó Béla, Tőkés László

50 kilós súlyt emelt Borbély Lászó és Tőkés László
2009. 5. 25.

A  Medve tó 134-ik születésnapját ünnepelte a hétvégén Szováta. A három napos rendezvénysorozaton számos kulturális és sportrendezvény közül válogathattak az érdeklődők. A rendezvényen május 23-án, szombaton, részt vett Borbély László parlamenti képviselő és Tőkés László, az EMNT elnöke is. »

Címkék: Borbély László, EP választások, Kampány, Tőkés László

A székely nép azt üzeni, hogy nem hagyja magát - Közel tizenyolcezren vettek részt az RMDSZ tiltakozó naggyűlésén
2009. 5. 22.

A székelyföldi és erdélyi nép szolidáris a leváltott magyar intézményvezetőkkel, és tiltakozik azon intézkedések ellen, amelyek megcsonkítanak minket, amelyek helytartókat ültetnek a  nyakunkba, amelyek nem hagyják, hogy éljük a magunk életét, nem hagyják, hogy mi döntsünk a magunk dolgában. A székely nép autonómiát akar, és azt üzeni Erdélynek, egész Romániának és Európának, hogy nem hagyja magát – hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök pénteken, a Csíkszeredában tartott tiltakozó naggyűlésen.   »

Címkék: Csíkszereda, Hargita, Intézményvezetők, Markó Béla, Tőkés László

Markó Béla és Tőkés László felhívása
2009. 5. 25.

A romániai magyarság képviselőinek minél nagyobb számban kell ott lenniük Brüsszelben, az Európai Parlamentben, hogy hangjuk erősen és meggyőzően szóljon, hogy szövetségeseket találjanak közösségi jogaink érvényesítéséhez. Azonban minden európai parlamenti mandátum, amely sokévszázados értékteremtő erdélyi jelenlétünk, államalkotó státusunk és számarányunk alapján nekünk jár, a többségi pártok képviselőihez kerül, ha a választások napján élniakarásunkról tanúbizonyságot nem teszünk. Ez pedig csak úgy lehetséges, hogy mindannyian elmegyünk szavazni és a Magyar Összefogás listájára szavazunk. »

Címkék: EP választások, Markó Béla, Tőkés László

Orbán Viktor Kézdivásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön szólított fel a Magyar Összefogás támogatására
2009. 5. 21.

Színültig telt a kézdivásárhelyi református templom május 20-án, szerdán Orbán Viktor volt magyarországi miniszterelnök látogatásának hírére. Sepsiszentgyörgyön több mint 2500 ember előtt mondtak beszédet Orbán Viktor, a Magyar összefogás listájának jelöltjei és a helyi elöljárók. A rendezvény végén a résztvevők kezükben gyertyával énekelték az összetartozást leginkább kifejező sorokat: a magyar és a székely himnuszt. A FIDESZ-es politikus a Magyar Összefogás kampányához csatlakozva érkezett Erdélybe. »

Címkék: Antal Árpád, Kézdivásárhely, Sepsiszentgyörgy, Tamás Sándor, Tőkés László

Együtt kampányolt Kovács Péter és Tőkés László Nagybányán
2009. 5. 9.

„Az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltjei közül én voltam az első, aki átadta a szórólapját a Magyar Összefogás listavezetőjének, Tőkés Lászlónak, és felkértem, hogy szavazzon az RMDSZ-re – jegyezte meg oldottabb hangulatban Kovács Péter politikus. »

Címkék: EP választások, Kampány, Kovács Péter, Nagybánya, Tőkés László

A Magyar Összefogás Sepsiszentgyörgyről indult
2009. 5. 4.

Az RMDSZ és az EMNT teljesítette az erdélyi magyar nép parancsát azzal, hogy megteremtette a Magyar Összefogást: ez a közös akarat azonban akkor jelent igazi erőt, ha a magyarság, a székelység valóban összefog – hangsúlyozta Markó Béla szövetségi elnök hétfőn, Sepsiszentgyörgyön, az RMDSZ és az EMNT közös kampányindító rendezvényén, amelyen több ezren vettek részt Székelyföldről, Erdélyből. 
»

Címkék: EMNT, Kelemen Hunor, Kovács Péter, Markó Béla, RMDSZ, Sógor Csaba, Tőkés László, Winkler Gyula

Összefogás a Székely Mikó Kollégiumért
2009. 5. 3.

A Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen szervezett tiltakozó nagygyűlést az Erdélyi Református Egyházkerület vasárnap délben Sepsiszentgyörgyön, gróf Mikó Imre szobránál.  -Ma ünnepelni kellene, méltóképpen megemlékezni, hogy 150 éves a Székely Mikó Kollégium, ennek ellenére tiltakozó nagygyűlésre került sor, mert iskoláinkat újból államosítani akarják – hangzott el a rendezvényen. »

Címkék: Antal Árpád, Kelemen Hunor, Sepsiszentgyörgy, Tőkés László

A Magyar Összefogás Háromszékről indul
2009. 4. 30.

Magyar Összefogás jelszó alatt, 2009. május 4-én, hétfőn Sepsiszentgyörgyön indítja európai parlamenti választási kampányát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Az esemény 17,15 órakor kezdődik: ekkor lovas huszárok fúvósok kíséretében járják be a város központját. Ezt követően, 18 órakor kezdődik a sepsiszentgyörgyi színház előtti téren a Magyar Összefogás ünnepi rendezvénye. »

Címkék: EP választások, Kampány, Markó Béla, Tőkés László

A Magyar Összefogás eredményeként megoldódhat a szatmári Kölcsey Ferenc Líceum és a Református Gimnázium közötti ingatlanvita
2009. 4. 15.

Kompromisszumos megoldás születhet a szatmári Kölcsey Ferenc Líceum és a Református Gimnázium közötti ingatlanvitában: szerdán, a szatmári megyeházán a helyi és megyei önkormányzatok, az RMDSZ, a két tanintézmény, illetve a református egyház képviselői közötti egyeztetésen olyan kompromisszumos javaslat született, melynek értelmében egy évvel elhalasztják a Kölcsey Ferenc Líceum kiköltözését és egyúttal a református kollégium beköltözését a református egyház által már 2004-ben visszaszerzett központi épületbe, a Kölcsey gimnázium pedig 2010-ben a Református Kollégium jelenleg használt, szintén egyházi tulajdonú épületében, valamint a közelben lévő kisegítő iskola ingatlanában kezdi meg a tanévet. »

Címkék: EMEF, Markó Béla, Oktatásügyek, Szatmárnémeti, Tőkés László

Közös munka a romániai magyarságért - Megalakult az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum
2009. 4. 3.

- Az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) az erdélyi, a romániai magyar közösség jövőjét érintő stratégiai, politikai kérdésekben kíván egyezségre jutni és megoldásokat találni – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök a testület mai, kolozsvári megalakulását követő sajtótájékoztatón. Az EMEF paritásos, konszenzusos alapon működik: ennek Markó Béla és Tőkés László személyében két társelnöke van, ugyanakkor mind az RMDSZ, mind az EMNT részéről 6-6 kijelölt delegátus vesz rész a testület munkálatain. Az EMEF-nek két ügyvivője is van, e két tisztséget Kelemen Hunor és Toró T. Tibor töltik be. A testület félévente legalább egyszer, de ezen túl bármikor szükséges, ülésezik – tájékoztatott a Szövetség elnöke, aki elmondta, ma az eddigi együttműködést is értékelték. »

Címkék: EMEF, Markó Béla, Tőkés László

Március 15-e az egység, a szolidaritás ünnepe
2009. 3. 15.

A „szabadság, egyenlőség, testvériség” jelszava mellett az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc az erdélyi magyarság számára még egy fontos, sajátos üzenetet is hordoz: az egység, a szolidaritás üzenetét – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök szombaton, a Nyergestetőn elmondott ünnepi beszédében. A zord időjárás ellenére mintegy kétezren gyűltek össze az 1948-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett ünnepségen, a Hargita és Kovászna megyék határán lévő Nyergestetőn. Az esemény ünnepi meghívottja Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke volt, az RMDSZ részéről jelen volt még Kelemen Hunor ügyvezető elnök, Borboly Csaba és Tamás Sándor, a Hargita és Kovászna megyei önkormányzatok vezetői, Korodi Attila képviselő, Gyerkó László szenátor és Szepessy László, a Szövetségi Elnöki Hivatal igazgatója. A rendezvényen részt vett Tőkés László, az EMNT elnöke is.   »

Címkék: Markó Béla, Nemzeti ünnep, , Tőkés László

Magyar összefogással az autonómiáért - Aláírták az RMDSZ és az EMNT közötti megállapodást
2009. 2. 22.

- Az RMDSZ és az EMNT közötti megállapodás elfogadása egy fontos és ünnepi pillanat mindannyiunk számára: meggyőződésünk, hogy csakis összefogással, szolidaritással és együttműködéssel tudjuk igazán hatékonyan képviselni a romániai magyarság célkitűzéseit, az autonómiát – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök vasárnap, Marosvásárhelyen, azt követően, hogy Tőkés Lászlóval, az EMNT elnökével együtt aláírták a két szervezet között létrejövő, az Európai Parlamenti választásokon való együttműködésről és a közösségi autonómia-formák közös képviseletéről, valamint az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum létrehozásáról szóló megállapodásokat. A Kultúrpalota patinás Tükörtermében tartott ünnepi eseményen jelen volt a két szervezet számos vezető tisztségviselője, valamint a magyar történelmi egyházak több képviselője is. »

Címkék: Autonómia, EP választások, Markó Béla, Tőkés László

Létrejön a magyar összefogás listája
2009. 2. 12.

Az Európai Parlamenti választásokra létrehozzuk a magyar összefogás listáját, amelyen közösen szerepelnek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács jelöltjei – jelentette be csütörtökön Markó Béla szövetségi elnök azt követően, hogy Kolozsváron megbeszélést folytatott Tőkés Lászlóval, valamint az EMNT másik két vezetőjével, Szilágyi Zsolttal és Toró T. Tiborral.
»

Címkék: Borbély László, EMNT, Európai Parlament, Kelemen Hunor, Kovács Péter, Markó Béla, RMDSZ, Tőkés László

Intézményvezetők, kollektív jogok, EP-képviselet - Kelemen Hunor beszámolója
2009. 2. 7.

Kelemen Hunor képviselő, az RMDSZ ügyvezető elnöke a magyar érdekképviselet legfontosabb helyi és országos szintű problémáiról számolt be február 6-án, pénteken, Csíkszeredában. »

Címkék: EP választások, Intézményvezetők, Kelemen Hunor, Kisebbségvédelem, Tőkés László

Az RMDSZ a magyar összefogás listájánának vezető helyét ajánlott fel Tőkés Lászlónak
2009. 1. 30.

Az RMDSZ listavezető helyet ajánlott Tőkés Lászlónak: azt a javaslatot tettük, hogy az RMDSZ égisze alatt indítsunk közös listát, a magyar összefogás listáját a júniusi Európai Parlamenti választásokon, és ennek a listának a keretében az RMDSZ az első helyet fölajánlotta Tőkés Lászlónak. »

Címkék: EMNT, Európai Parlament, Markó Béla, RMDSZ, Tőkés László

Markó Béla szövetségi elnök levele Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének
2008. 7. 29.

Valószínűleg látta tegnapi sajtónyilatkozataimat, amelyekben többször is elismételtem, hogy a Magyar Polgári Párt habozása, visszalépése, színeváltozása után Önt tartom olyan megbízható partnernek, akivel talán mégis meg lehetne egyezni egy belső koalícióról. Mellesleg megjegyzem, hogy már így is furcsának tartom a kialakult helyzetet: lassan azt a látszatot teremtjük, hogy az önkormányzati választásokon egyértelműen, túlnyomó többséggel nyertes RMDSZ ajánlgatja magát a vesztes MPP-nek, holott erre semmi szükségünk sem lenne. »

Címkék: Markó Béla, MPP, Parlamenti választások, RMDSZ, Tőkés László

Archívum »