A hétvégén ülésezett a székelyudvarhelyi RMDSZ-szervezet tisztújítását koordináló testület, amelynek hatásköre a városi szervezet elnökét megválasztó tisztújító küldöttgyűlés összehívása és megszervezése. A testület napirendjén a szeptember 30-i tisztújítással kapcsolatos teendők áttekintése, ütemterv kidolgozása, illetve a tisztújítás meghirdetése szerepelt. »
Címkék: RMDSZ, Székelyudvarhely
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség gyűjtést indított országos-, helyi és kormányzati tisztségviselői, parlamenti és önkormányzati képviselői körében az erdélyi árvízkárosultak megsegítésére. Az akció során összegyűlt 163.579 lejt, az Ügyvezető Elnökség és a Szövetség területi szervezetei között folytatott konzultációk eredményeként, az áradások által leginkább sújtott megyék között osztják el, az alábbiak szerint: Fehér megye 12.500, Szilágy megye 10.000 Kovászna megye 58.079, Kolozs megye 20.000, Hargita megye 63.000 lejben részesül. »
Címkék: RMDSZ, Vízügy, Ügyvezető Elnökség
2010. július 2-án tartotta első ülését a székelyudvarhelyi RMDSZ-szervezet tisztújítását koordináló testület, amelynek hatásköre a városi szervezet elnökét megválasztó tisztújító küldöttgyűlés összehívása és megszervezése. A testület megalakítására azért volt szükség, mert a városi szervezet szintjén az elmúlt fél évben sorozatosan megszervezett tisztújításokat a Szövetségi Szabályzat-felügyelő Bizottság szabályzatellenesnek nyilvánította. »
Címkék: RMDSZ, Székelyudvarhely
Megvitatta és az SZKT-nak elfogadásra javasolja az RMDSZ gazdaságélénkítő intézkedés-csomagját a Területi Elnökök Konzultatív Tanácsa (TEKT). A testület pénteki, marosvásárhelyi ülésén kedvezően véleményezte az Ügyvezető Elnökség, valamint a gazdasági munkacsoport által kidolgozott dokumentum elveit, amely többek között a kis és közepes válalkozások adóterheinek csökkentését, kedvezményes hitelezését és a romániai bankrendszer többlet-adóztatását irányozza elő. »
Címkék: Kongresszus, RMDSZ, TEKT
Többek között az erdélyi magyar felsőoktatásról, a Partiumi, illetve a Sapientia Egyetemről folytattak megbeszélést az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) pénteki, marosvásárhelyi ülésén. Az ülést követő sajtótájákoztatón Markó Béla szövetségi elnök elmondta, szó volt arról, hogy fel kell gyorsítani a Sapientia egyetem akkreditációs folyamatát, hiszen a magyar felsőoktatási intézmény már teljesítette az akkreditációs feltételeket. »
Címkék: EMEF, EMNT, RMDSZ
- Az RMDSZ álláspontja szerint a kormánynak mihamarabb és minél határozottabb módon végre kell hajtania az államigazgatás, az állami intézmények reformját, és csökkentenie kell ezek költségeit, az állami bürokrácia visszaszorítása nélkül ugyanis teljesen hiábavalóak lesznek a fizetések és nyugdíjak csökkentését célzó intézkedések - jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes kedden, bukaresti sajtóértekezletén. »
Címkék: Gazdaság, RMDSZ
Az Ügyvezető Elnökség 2010. június 19-i kolozsvári ülésén Határozatot fogadott el, amely az RMDSZ X. Kongresszusának helyszínére vonatkozó pályázatot tartalmazza. Pályázni az RMDSZ megyei/területi szervezeteinek van joga.
Az Ügyvezető Elnökség vonatkozó Határozatát előterjeszti a 2010. június 25-i SZKT ülésen. A helyszínről a pályázatok elbírálását követően az Ügyvezető Elnökség javaslatot tesz az SZKT-nak, amely 2010. szeptemberében dönt. A X. Kongresszusra várhatóan 2011 tavaszán kerül sor.
»
Címkék: Kongresszus, RMDSZ, Ügyvezető Elnökség
- Fontos, hogy a magyar állam az elkövetkező időszakban is kiemelt figyelmet fordítson a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem támogatására, továbbra is segítse a Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) működését, a magyar nyelvű felsőoktatás, illetve a romániai magyarság szellemi fejlődését biztosító művelődési intézmények ügyét – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök szombaton Kolozsváron, a Sapientia EMTE központi épületében lezajlott Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) ülését követően. Az RMDSZ és az EMNT közös fórumának meghívott vendége Semjén Zsolt, a Magyar Köztársaság miniszterelnök-helyettese volt. »
Címkék: EMEF, EMNT, RMDSZ
A Szövetségi Állandó Tanács, elemezve a világgazdasági válság nyomán Romániában kialakult helyzetet, megállapítja:
• A román gazdaság, az állami, valamint a konszolidált költségvetés állapota és jelenlegi kilátásai, amint az a nyilvánosságra hozott makrogazdasági mutatókból és előrejelzésekből kiderül, a vártnál kedvezőtlenebbek. Romániában 2010-ben tovább tart a recesszió, miközben az EU tagállamainak egy része már gazdasági növekedéssel számol. »
Címkék: RMDSZ, SZÁT
Az RMDSZ Szabadelvű Köre felháborodással értesült arról, hogy a Jobbik szélsőjobboldali magyar párt egyik európai parlamenti képviselője parlamenti irodát nyitott Marosvásárhelyen. Úgy gondoljuk, hogy Szegedi Csanád irodájának a jelenléte, nemhogy segítené, hanem egyenesen akadályozni fogja az erdélyi magyarok, és ezen belül a székelyek bármilyen nemű autonómiatörekvését. »
Címkék: RMDSZ, Szabadelvű Kör
Az RMDSZ Hunyad Megyei Képviselőinek Tanácsa ülésezett pénteken, a dévai Magyar Házban. Politikai beszámolójában Winkler Gyula európai parlamenti képviselő, a megyei szervezet elnöke a trianoni békediktátum kilencvenedik évfordulójáról beszélt. Véleménye szerint a nemzeti tragédiáról a legméltóbb megemlékezés a jövőbe tekintés, és úgy fogalmazott: az évforduló jó alkalom arra, hogy számba vegyük sorainkat és jövőnket tervezzük. »
Címkék: Hunyad, RMDSZ
- Bár a magyar nemzetet politikailag, jogilag szétszakította a történelem, a lelkünket, a szellemünket, magyar önazonosságunkat, együttlétünket sohasem tudták szétszakítani: mert közös bennünk a lélek, közös az érzelem, és ami ennél is fontosabb, közös a jövőnk is – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes szombaton, a szlovákiai Dunaszerdahelyen, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) választási kampányrendezvényén. »
Címkék: MKP, RMDSZ
- A Kárpát-medencei magyar közösségeknek érdeke az, hogy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) jól szerepeljen a szlovákiai parlamenti választásokon, és egy erős magyar képviseletet tudjanak a parlamentbe küldeni, és ha lehet, akkor a kormányban is részt vegyenek: jól bizonyítható ugyanis, hogy ott, ahol a magyar képviselet jelen van a végrehajtásban, ott egészen másképp alakul a többség és a kisebbség közötti viszony, sőt, ez jó hatással van Magyarország és az illető ország viszonyára is – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes vasárnap, Pozsonyban, azt követően, hogy megbeszélést folytatott Csáky Pállal, az MKP elnökével, valamint a szlovákiai magyar szervezet több vezető tisztségviselőjével.
»
Címkék: Markó Béla, MKP, RMDSZ
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség sepsiszentgyörgyi önkormányzati frakciója értetlenül áll a Magyar Polgári Párt önkormányzati képviselői által megfogalmazott sajtóközlemény előtt, amelyben hangsúlyozzák, hogy a Bocsárdi László menedzseri tevékenységét kiértékelő bizottság létrehozását az MPP-frakció teljes megkerülésével szervezték meg. »
Címkék: RMDSZ, Sepsiszentgyörgy
Az RMDSZ Programiroda és a nyárádszeredai Bocskai István Iskolaközpont szervezésében került sor május 21. és 23. között Nyárádszeredában a 6. Országos középiskolás labdarúgó tornára. Az Erdély kupa keretében lezajlott rendezvény fő támogatója a Communitas Alapítvány volt. »
Címkék: RMDSZ, Sport
- Az RMDSZ határozott véleménye továbbra is az, hogy a kisnyugdíjakhoz nem kellene hozzányúlni: a nyugdíjakat összeségében lehetne 15%-al csökkenteni, de úgy, hogy a kisebbekből kevesebbet vagy egyáltalán ne vonjunk le, ebből az is következik, hogy a nagyobb nyugdíjakon nagyobb csökkentést kellene eszközölni. Abban mindenki egyetért, hogy a keretszámok nem módosíthatóak – jelentette ki kedden Markó Béla szövetségi elnök. »
Címkék: Kormányzás, Markó Béla, RMDSZ
Az RMDSZ támogatja a kormány Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodásának alapelveit, de ugyanakkor úgy véli, ezek gyakorlatba ültetése csak akkor lehet hatékony, ha az elkövetkező időszakban mélyreható gazdasági reformok is történnek - vonta le a következtetést hétfői, bukaresti ülésén az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa. A testület úgy döntött, hogy maga az RMDSZ is gazdasági reformjavaslatokat fog kidolgozni. »
Címkék: RMDSZ, SZÁT
- Kormányzati szereplőként az RMDSZ nem csupán a helyi közösségek, önkormányzatok működtetésére, hanem a változásra, a refomra, modernizációra vállalkozott, és e tekintetben a Szövetség legfontosabb prioritása a decentralizáció – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes szombaton, az RMDSZ polgármestereinek országos találkozóján. »
Címkék: RMDSZ, Önkormányzatok
Az RMDSZ kezdeményezésére 37 helyet különítenek el magyar anyanyelvű román állampolgárok számára az Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia 2010-2011 akadémiai évében. A kormány döntése értelmében a magyar nemzetiségű érdeklődők számára fenntartott helyek a következőképpen oszlanak meg: »
Címkék: Kovács Péter, RMDSZ
Rendkívüli kormányülésen döntött az új tanügyi törvénytervezetről a kormány hétfő reggel. A kormányzati képviselők testülete elfogadta az új oktatási törvényt, amely a döntés értelmében a parlament kezébe került. Markó Béla oktatásért felelős miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ szövetségi elnöke hangsúlyozta, hogy többszöri egyeztetés során sikerült kialakítani a decentralizációra és a reform elveire épülő szöveget, amely a kisebbségek nyelvén folyó oktatásnak is megfelelő keretet biztosít. »
Címkék: Oktatásügyek, RMDSZ