Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter augusztus 24-én Fazekas Sándort, Magyarország vidékfejlesztési miniszterét és Barsiné Pataky Etelka Duna-stratégiáért felelős magyar kormánybiztost fogadta. »
Címkék: Borbély László, Környezetvédelem
Borbély László az Egyesült Nemzetek Szövetsége Fenntartható Fejlődés Bizottsága 19-ik Ülésének elnöke, augusztus 17-én, Khalida Bouzart, az ENSZ Környezetvédelmi Programjának aligazgatónőjét fogadta. A találkozó napirendjén a 19-ik ülés témái szerepeltek: szállítás, kémiai anyagok, hulladékmenedzsment, bányászat, a fenntartható termékek. »
Címkék: Borbély László, ENSZ
A szerdai kormányülésen Kovászna megye a május-júliusi árvizek által megrongált gátak feljavítására, patakmedrek kitisztítására 10 millió lej vissza nem térítendő támogatást kapott a Környezetvédelmi Alapból – jelentette be Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter július 30-án, Sepsiszentgyörgyön.
»
Címkék: Borbély László, Kovászna, Környezetvédelem
A visszajelzések alapján elmondható, hogy népszerű a minisztérium Zöld Ház programja, két hét alatt országos szinten 3.652 pályázat érkezett. A legnagyobb számú pályázatot leadó 10 megye közül az első öt erdélyi megye: Bihar 541, Hargita 424, Kovászna 192, Maros 159 pályázattal vezeti a listát. Az eddig leadott pályázatok értéke 22 millió lej - jelentette be Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter július 15-i bukaresti sajtóértekezletén.
»
Címkék: Borbély László, Környezetvédelem
Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter indította el június 9-én Marosvásárhelyen az I velo ingyenes biciklikölcsönző programot. »
Címkék: Borbély László, Környezetvédelem
Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter pénteken, június 2-án, a Maros-Bánát, valamint a Hargita megyei vízügyi igazgatóságok vezetőivel Újszékely, Alsó-Boldogfalva, Madaras, Karcfalva és Domokos árvíz-sújtotta településeket látogatta meg, majd részt vett a Hargita megyei készenléti felügyelőség ülésén. „Úgy látom, hogy a hatóságok 2005-höz képest jóval hatékonyabbak, és az emberek is sokkal összetartóbbak. »
Címkék: Borbély László, Hargita
Borbély László környezetvédelmi és erdészei miniszter csütörtökön, július elsején, Emil Boc kormányfővel és Vasile Blaga belügyminiszterrel Galaţi, Brăila és Neamţ megyék árvíz-sújtotta településeit látogatta meg.
Jelenleg a Szereten, Roman- Săuceşti - Drăgeşti környékén alakult ki a legsúlyosabb helyzet, ahol a szerdai esőzések miatt jelentős az árhullám. »
Címkék: Borbély László, Környezetvédelem
Június 28-án, Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter Chişinău-ban aláírta a Prut és a Duna vizének fenntartható használatát és védelmét célzó kétoldalú kormányközi együttműködési egyezményt, és részt vett a két ország környezetvédelmi tárcáinak első ülésén.
»
Címkék: Borbély László, Külkapcsolatok, Környezetvédelem
Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter hathatós szorgalmazása eredményeként, június 25-től Marosvásárhely azon városok közé fog tartozni, amelyek szelektíven gyűjtik a hulladékot.
»
Címkék: Borbély László, Környezetvédelem
Valószínűsíthető, hogy nulláról kell majd kezdeni a verespataki beruházás környezeti hatásvizsgálatát – jelentette ki Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter június 21-i bukaresti sajtóértekezletén.
A RMGC nemrégiben beszerezte a Fehér megyei tanácstól az új területrendezési engedélyt, a törvény szerint az engedély nem támaszkodhat a már korábban elutasított iratban foglalt adatokra, emiatt változtak a beruházás „paraméterei” is, és több mint valószínű, az engedélyeztetést újra fogjuk kezdeni – magyarázta a környezetvédelmi miniszter a verespataki beruházás körül kialakult új helyzetet. »
Címkék: Borbély László, Környezetvédelem
- Az élet alapja a tiszta víz, éppen ezért elsődleges fontosságú a Román Vízegyesület tevékenysége. Tizenöt éve dolgoznak ezek az emberek a vízminőség javításán. Nagyon jól ismerem őket, hiszen még akkoriban, amikor fejlesztési miniszter voltam, elsődleges fontosságúnak tartottam a falvak és a kisvárosok ivóvízrendszerének kiépítését. »
Címkék: Borbély László, Környezetvédelem
– Az Európai tagállamok között elsők vagyunk az infrastrukturális alapokra megkötött finanszírozási szerződések tekintetében, sajnos utolsók vagyunk az alapok lehívásában. Ez azt jelenti, hogy még nem tanultuk meg a pályázatok lebonyolításának menedzselését. – jelentette ki Borbély László környezetvédelmi és erdőgazdálkodási miniszter Szilágy megyei látogatása alkalmával. »
Címkék: Borbély László, Szilágy
Június 11-én, Borbély László miniszter az Európai Unió környezetvédelmi minisztereinek luxemburgi tanácskozásán vett részt.
A Környezetvédelmi Tanács ülésének napirendjén a közelmúlt árvizeivel kapcsolatos teendők, a vízhiány és az aszály, a klímaváltozással, az elektromos hulladékok kezelésével, a fenntartható fejlődéssel, valamint a biológiai biztonságról szóló Cartegna-i Jegyzőkönyvvel összefüggő legaktuálisabb kérdések, valamint a fenntartható fejlődést szorgalmazó ENSZ-konferencia előkészítése szerepeltek.
»
Címkék: Borbély László, Környezetvédelem
- Romániának szüksége van egy „zöld forradalomra”, nem csak a bukaresti iskolákban, hanem országszerte minden iskolában - jelentette ki Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter június 10-én, az 5-ös, 56-os, 175-ös bukaresti Általános Iskolák ökológiai járőreinek jelenlétében.
»
Címkék: Borbély László, Környezetvédelem
Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter részt vett szerdán, június 9-én, az Európai Unió regionális stratégiája témakörrel rendezett konstancai szemináriumom.
A hivatalos megnyitót követően, a miniszter Johannes Hahn regionális politikáért felelős európai biztossal tárgyalt. - Elsősorban az európai uniós pénzek lehívására vontakozó kérdéseket érintettünk – mondta Borbély László.
»
Címkék: Borbély László, Duna stratégia
- Elsődleges fontosságú, hogy felhívjuk a polgárok figyelmét arra, hogy 2010 a Biodiverzitás Éve. Véleményem szerint, még nem tudatosult bennünk, hogy a biodiverzitás megőrzése lényegében a további fenntartható fejlődésünk előfeltétele – hangsúlyozta Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter május 19-én. »
Címkék: Borbély László, Környezetvédelem
Sajátos módon kellene kezelni Tulcea megye helyzetét a Natura 2000-es program keretén belül, hiszen a megye összterületének több mint 82 százaléka vesz részt ebben– jelentette ki Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter május 18-án Tulceán. »
Címkék: Borbély László, Környezetvédelem
A kilencvenes évek óta először adatott meg Romániának az a lehetőség, hogy az ENSZ valamelyik bizottságának elnökségét biztosítsa. Május 14.-én az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottságának (CSD) 18.-ik ülésének záróeseményén részesültem abban a megtisztelésben, hogy a román kormány küldöttségének vezetőjeként átvettem a következő bizottsági ülés elnökségét – jelentette be Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter vasárnapi sajtóértekezlete alkalmával. »
Címkék: Borbély László, ENSZ
Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter vezeti azt a küldöttséget, amely az ENSZ Fenntartható Fejlődés Bizottságának (CSD) 18. ülésén képviseli a kormányt New Yorkban. A küldöttség tagja Marin Anton, a Szállítási és Infrastruktúra Minisztérium államtitkára is.
A Bizottság. ülésének napirendjén a szállítás, a kémiai anyagok, a hulladékmenedzsment, valamint a bányászattal kapcsolatos problémák szerepeltek. »
Címkék: Borbély László, ENSZ
Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter május 5-én Románia németországi nagykövetsége, valamint a Német Bioenergia Egyesület (BBE) által szervezett parlamenti vitán vett részt Berlinben. A tanácskozás napirendjén a megújuló energiák használata szerepelt. »
Címkék: Borbély László, Környezetvédelem