»
Címkék: Gyergyó, Székelyföld
Székelyföldi Akadémia címmel indította útjára Hargita Megye Tanácsa azt a rendezvénysorozatot, amelyet a Hargita megyei községek helyi értelmisége számára szerveznek. Az előadásokra képviselők, helyi egyházi vezetők, tanárok, orvosok, állatorvosok és önkormányzati hivatali vezetőket hívnak meg, és lehetőség van a témával kapcsolatos vitára. »
Címkék: Autonómia, Székelyföld
„A Magyar Köztársaság Országgyűlése – a határon túli magyar szervezetek, egyházak bevonásával – alkosson nemzeti szórványstratégiát, a magyar kormány pedig a stratégia céljainak megvalósítására alakítsa ki a nemzeti szórványalapot, amely a szórványközösségek fejlesztésének fő finanszírozója kell legyen” – hangzott el Borboly Csaba javaslata július 23-án a tusnádfürdői nyári szabadegyetemen. »
Címkék: Székelyföld, Szórvány
- Az RMDSZ álláspontja szerint a kormány már meghozta a költségvetési egyensúly megtartásához szükséges megszorító intézkedéseket, következésképpen a Szövetség nem fogad el további olyan megszorító intézkedéseket, amelyek a nyugdíjak csökkenéséhez, vagy az adók további növeléséhez vezetnének – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes kedden, Bukarestben tartott sajtótájékoztatóján. Az RMDSZ elnöke ezzel egyértelműen cáfolni kívánta azokat a feltételezéseket, miszerint a kormány a közeljövőben újabb megszorításokra készülne. »
Címkék: Gazdaság, Kormányzás, Markó Béla, Székelyföld
Ünnepi alkalomra került sor a csíkszeredai megyeházán július 2-án: Hargita Megye Tanácsának elnöke és a Beszterce-Naszód megyei Bethlen Egyesület vezetője aláírta az idei együttműködésről szóló megállapodást, a megyei önkormányzat Összetartozunk című szórványprogramjának részeként. A dokumentumot Borboly Csaba és Borsos Károly László látta el kézjegyével. »
Címkék: Székelyföld, Szórvány
Elutasította a Bukaresti Törvényszék a Gazda Zoltán vezette Székelyföldi Termék Egyesület keresetét, amely a Székelyföldi márkanév megsemmisítésére irányult.
Hargita Megye Tanácsa az országos szabadalmi hivatal engedélyével a Székelyföldi márkanevet 2009. július 1-jétől használhatja. „Bár Gazda Zoltán úr azt állítja, hogy az elnevezést ő találta ki, tudni kell, hogy 2005-ben Demeter János, Kovászna Megye Tanácsának akkori elnöke már levédette sajtótermékek használatára a Székelyföldi márkanevet, melyet a Nizzai Szerződés tartalmaz – nyilatkozta kérdésünkre Márton István, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kamara vezetője. »
Címkék: Hargita, Székelyföld
Gondosan szervezett munka áll a Székelyföldi Civil Napok mögött. Ördög-Gyárfás Lajos, a rendezvény koordinátora a megnyitón elmondta: a Civil Napokat eddig nyolc alkalommal szervezik meg, az idén már Kovászna és Hargita megye együttműködésével. A szervezők szerint jövőre már Maros megye is társul a Székelyföldi Civil Napokhoz. »
Címkék: Rendezvények, Székelyföld
Ötödik állomásához érkezett a Sikeres Székelyföld fórumsorozat május 21-én Csíkszeredában. Ezúttal Kultúra - Térség – Fejlesztés témával rendezték meg, kulturális intézmények vezetői és munkatársai, önkormányzati vezetők, társadalomkutatók, fejlesztési szakértők, döntéshozók, közéleti szereplők elemzik a székelyföldi kulturális erőforrások feltárásának, társadalmi hasznosításának lehetőségeit, módszereit. »
Címkék: Székelyföld
Az első alkalommal megrendezett Székelyföld Napok keretében összehívott dísztanácsülését Hargita Megye Tanácsa Csíkpálfalván tartotta. A gyűlésen a falu szülöttjét, Ferenczes István költőt tüntették ki Hargita Megyéért Díjjal.
»
Címkék: Hargita, Székelyföld
Az I. Székelyföld Napok keretében megszervezett csíkszeredai vásáron a hagyományőrző kézművesek mesterségbemutatókat tartanak, lesz szalmakalapvarrás, taplófeldolgozás, kötélverés, vesszőfonás, papírmerítés, fazakalás, székelykapu-faragás, csipkeverés, szövés, gyapjúfonás, kenderfonás, gardonkészítés, kopjafafaragás, szemügyre vehetik a kádárt, a csizmadiát munka közben. »
Címkék: Csíkszereda, Székelyföld
Mintegy 70 család vett részt a Székelyföldi Családok Napján, amelyet „Hagyományos és modernizálódó család Székelyföldön” mottóval szerveztek meg május 15-én Csíksomlyón, a Jakab Antal Tanulmányi Házban, Hargita Megye Tanácsa, a Caritas családsegítő szolgálata és a megyei önkormányzat Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatósága együttműködésével. »
Címkék: Székelyföld
A hagyományos székely (pityókás) házikenyér és kürtőskalács székelyföldiként való levédése érdekében folytatnak tárgyalásokat Hargita és Kovászna megye péktermelői a Hagyományos és Környezetbarát Termékek Országos Szövetségével. »
Címkék: Székelyföld
A hagyományos székely (pityókás) házikenyér és kürtőskalács székelyföldiként való levédése érdekében folytatnak tárgyalásokat Hargita és Kovászna megye péktermelői a Hagyományos és Környezetbarát Termékek Országos Szövetségével. »
Címkék: Székelyföld
Két héten át válogathatnak hamisíthatatlan székely termékek közül a magyarországi fogyasztók a Cora hipermarketben. A Székely Heteket Hargita Megye Tanácsa és a Magyar Hipermarket Kft közösen szervezte, a francia üzletlánc szolnoki, szegedi, miskolci, debreceni, budakalászi, fóti és törökbálinti áruházainak polcaira kerültek ki a székely termelők portékái. A május 7-i megnyitón Sógor Csaba, európai parlamenti képviselő is jelen volt. »
Címkék: Sógor Csaba, Székelyföld
Két héten át válogathatnak hamisíthatatlan székely termékek közül a magyarországi fogyasztók a Cora hipermarketben. A Székely Heteket Hargita Megye Tanácsa és a Magyar Hipermarket Kft közösen szervezte, a francia üzletlánc szolnoki, szegedi, miskolci, debreceni, budakalászi, fóti és törökbálinti áruházainak polcaira kerültek ki a székely termelők portékái. A május 7-i megnyitón Sógor Csaba, európai parlamenti képviselő is jelen volt. »
Címkék: Sógor Csaba, Székelyföld
- Székelyföld sikere nagyban függ attól, hogy Kovászna és Hargita megyék milyen mértékben tudnak együttműködni – jelentette ki Markó Béla miniszterelnök-helyettes pénteken, Sepsiszentgyörgyön, a 4. Sikeres Székelyföld szakmai fórumon. »
Címkék: Oktatásügyek, Székelyföld
A székelykeresztúri Polgármesteri Hivatal kulturális irodájának szervezésében április 30-án, pénteken 18 órai kezdettel előadássorozatot tartottak, ahol a Székelyföldi címerek, pecsétek és zászlók történelmi áttekintése mellett a jelenlévők Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő előadását is figyelemmel kísérhették.
»
Címkék: Sógor Csaba, Székelyföld
Sepsiszentgyörgyre érkezett a Címer és pecsét a Székelyföldön című vándorkiállítás, amelyet csütörtökön este nyitottak meg a Székely Nemzeti Múzeumban. A tárlat átfogó képet nyújt a székelység képviseleti, helyhatósági és egyházi szervezetei által használt szimbólumokról a 15. századtól napjainkig, bemutatja a látogatónak a székely nemzet régi és újabb címerét és címeres pecsétjeit. »
Címkék: Kovászna, Székelyföld
Ismét nagy érdeklődésnek örvend Székelyföld standja a március 25-én, a bukaresti Romexpón megnyílt nemzetközi turisztikai vásáron. A 23. alkalommal megszervezett vásár megnyitóját követően Elena Udrea turisztikai és vidékfejlesztési miniszter hosszasan időzött Hargita, Kovászna és Maros megye közös standján. A miniszter értékelte a standon bemutatott székelyföldi értékeket, megcsodálta a helyben készülő festett és patkolt húsvéti tojásokat, amelyekből ajándékba is kapott. »
Címkék: Bukarest, Székelyföld