Az Európa 2020-as stratégia egyik alapeleme a tudásalapú társadalom, amelynek kialakításában a fiataloknak lesz döntő szerepe – hangsúlyozta Winkler Gyula, az RMDSZ EP-képviselője a MIÉRT hagyományos sítáborában szervezett kerekasztal-beszélgetésen. A Madarasi Hargitán megszervezett táborban, a Bodor László MIÉRT társelnök vezette szombat esti beszélgetésen Winkler Gyula többek között az unió reformfolyamatát ismertette.
Az Európai Unió intézményrendszerének bemutatásakor Winkler Gyula kitért a Liszaboni Szerződésre is, ismertetve, hogy a reformszerződés milyen mértékben alakította át az unió alapintézményei közötti viszonyokat. „Az új szabályok szerint megnövekedett az Európai Parlament hatásköre, és együttes döntési mechanizmusok léptek érvénybe az Európai Bizottság, az EU Tanácsa és a Parlament között. Ez egyrészt demokratikusabbá tette az uniót, másrészt kedvez az új tagállamoknak, például ezáltal az erdélyi magyar képviselők is nagyobb eséllyel tudják a romániai magyar közösséget képviselni” – mutatott rá Winkler Gyula.
A bemutatót követő kötetlen beszélgetésen felmerült a kidolgozás alatt levő, Európa 2020-as stratégia is. Az EP-képviselő a fiataloknak ismertette a stratégia alapvető elemeit: a tudásalapú társadalom és digitális gazdaság, a zöld gazdaság (környezetkímélő technologiák, energiahatékonyság), és az emberközpontú fejlődés (új munkahelyek teremtése, a fenntartható fejlődés új irányvonalainak tudatos támogatása az unió állampolgárai által). Kérdésre válaszolva kihangsúlyozta, a tudásalapú társadalom kialakításában nyilvánvalóan a fiataloknak lesz döntő szerepe. „A globális nyomásra, az új versenyhelyzetre nem válaszolhatunk elzárkózással, nem lehet elbújni a veszélyek elől és nem is tudjuk kirekeszteni Erdélyből a globális versenyt. A fiataloknak olyan tudásra kell szert tenniük, amelynek segítségével kihasználhatják az új tendenciákat” – hívta fel a figyelmet Winkler.
A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) 2010. március 26. és 28. között szervezte meg idei sítáborát a Madarasi Hargitán.
Jó úton halad a székely termékek népszerűsítése
Közvitán a kórházracionálási stratégia
Európai Uniós pénzekre pályázik az Egészségügyi Minisztérium
Ügyintézés helyben szeptember 1-től
15-15 ezer lej Nagygalambfalvának és Csíkszentléleknek
Székelymuzsnai tábor csángó gyermekeknek
Vissza az értékekhez - Gyergyóremetén tartották a Székelyföldi Akadémia második előadását