Nagy sikernek örvendett május 19-én, szerdán az Erdélyi vándorénekesek elnevezésű koncert Strasbourgban, az Európai Parlamentben. A három Hunyad megyei együttes Winkler Gyula, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjének meghívására érkezett Strasbourgba, a koncert fővédnöke Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke volt.
“A középkorban a vándorénekesek egyik nemesi udvarból a másikba vándoroltak és szülőföldjükről, történetekről, hősökről énekeltek. Most Európa udvarainak legnemesebbikjében, az Európai Parlamentben énekelnek, ők az erdélyi kultúra nagykövetei. Dalaikon, énekeiken keresztül Európa szívébe hozták Erdélyt, szülőföldünk történelmét, egy európai, multikulturális, soknemzetiségű régió értékeit. Erdély ezer szállal fűződik Európához. A lantosok, vándorénekesek nagy része hajdanán a kontinens nyugati részéből hozta a kultúrát Erdélybe, majd hazaérkezve Európa keleti őreinek vitéz tetteiről énekeltek. Hunyadi János, akinek híres vára szülővárosomban, Vajdahunyadon található, a középkor szimbolikus személyisége, ő harcokban elért sikereivel szerzett hírnevet Európában. A Huniadi Cantores és az Erdélyi Dudások együttes erdélyi kulturális örökségünkből nyújt ízelítőt” – hangsúlyozta a koncert megnyitóbeszédében Winkler Gyula EP-képviselő.
Winkler ismertette Vajdahunyad várának és a dévai Bethlen kúria történetét, amelyet képekben mutattak be a rendezvényen, kiemelve, hogy az épített örökség révén is sikerül betekintést nyújtani Erdély gazdag szellemi örökségébe, majd Erdély meglátogatására buzdította a jelenlévőket. "Olyan természeti és kulturális örökséget fognak Erdélyben találni, amely egyedülálló Európában és meg fogják látni, távol áll a vele kapcsolatos sztereotípiáktól és közhelyektől" - mondta Winkler.
A Huniadi Cantores reneszánsz, míg az Erdélyi Dudások régizenei művek bemutatásával népszerűsíti a vajdahunyadi várat és ismerteti a helyi legendákat, hisz ezekben az időszakokban élte virágkorát a kastély. A dévai Sigismund Toduţă Művészeti Líceum népzene együttese tíz éves múltra tekint vissza. A három Hunyad megyei együttes a strasbourgi koncertet követően a franciaországi Belfortban Egyetemi Zenei Fesztiválon lép fel.
Jövőre lesz egészségügyi kártya
Az év végéig felszabadítanak állásokat az egészségügyben
Vákár Lajos-emlékünnepség Csíkszeredában
Elvitték a segélyszállítmányt Klézsére
47 millió lej az árvízkárok helyreállítására
Vízgyűjtő gát épül a zsögödiek védelmére
Összefogás a moldvai csángómagyarokért
Az idősgondozásra vonatkozó uniós zöld könyv megjelentetését sürgeti Sógor Csaba