- Románia drámai helyzetben van: ha nincs következetes politikai akarat a kormány által bejelentett intézkedések elfogadásához és alkalmazásához, akkor a gazdasági és szociális helyzet tovább romlik – jelentette ki Winkler Gyula hétfői, dévai sajtótájékoztatóján. Az RMDSZ EP-képviselője szerint a jelenlegi drámai helyzet a 2009-es nagykoalíciós kormány gyenge teljesítményének következménye.
„Az Eurostat adatai szerint az Európai Unióban az idei első negyedévben a nemzeti bruttó össztermék 0,5 százalékkal növekedett 2009 első negyedévéhez viszonyítva. Ez szerény mértékű növekedés, de mindenképpen pozitív tendenciát mutat. Románia GDP-je az idei első negyedévben 3,2 százalékkal csökkent az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest – az Eurostat adatai szerint. Ne feledjük azt sem, hogy a tavalyi év jelentette Románia gazdaságának összeomlását, amely a bruttó nemzeti össztermék 7,9 százalékos visszaesésével járt. A mostani adat is drámai helyzetet vetít előre” – fejtette ki Winkler Gyula. Az EP-képviselő úgy vélte, tavaly a nagykoalíciós kormány a választási év ellenére is meg kellett volna hozzon olyan intézkedéseket, amelyek a gazdasági válságot visszaszoríthatták volna, még akkor is, ha ezek nem lettek volna népszerű döntések. Winkler Magyarország példáját hozta fel, amelynek akkori kormánya - ahogy a Nemzetközi Valutaalappal megkötötte a megállapodást - azonnal életbe léptette a megszorító intézkedéseket, amely részben hozzájárult ahhoz, hogy a volt kormánypárt elvesztette a parlamenti választásokat. „Magyarországon 2010 első negyedévében 0,9 százalékkal nőtt a GDP a tavalyi értékekhez képest. Mi, egy évvel a Valutaalappal megkötött egyezmény után, 3,2 százalékos mínuszt regisztrálunk a GDP-ben, mert a 2009-es nagykoalíciós kormány halogatta az intézkedések bevezetését a választások miatt” – mutatott rá Winkler Gyula.
Nemcsak az új tagállamok küzdenek a gazdasági válsággal – világított rá az EP-képviselő az európai helyzetre, ahol Görögország mellett Spanyolország, Portugália, Franciaország, Olaszország vezetett be megszorító intézkedéseket, legutóbb pedig Nagy-Britannia kormánya jelentette be, hogy adókat növel, befagyasztja a közalkalmazottak jövedelmét, csökkenti a szociális juttatásokat. Winkler ugyanakkor hozzátette, véleménye szerint Romániában a gazdasági és szociális válság mellett morális válság is kialakult, a társadalom különböző rétegei elvesztették hitelességüket, az elhiteltelenedés ezen folyamata mélyen érinti a hazai társadalmat.
Vízgyűjtő gát épül a zsögödiek védelmére
Az idősgondozásra vonatkozó uniós zöld könyv megjelentetését sürgeti Sógor Csaba
Összefogás a moldvai csángómagyarokért
Az idén kiadott roncsautó-értékjegyek november 23-ig érvényesek
Moldován József a Vákár Lajos-emlékünnepségen vesz részt Csíkszeredában
A nyugat-nílusi vírusfertőzésekről
Európai segítségnyújtás Moldova Köztársaságnak
Megérkezett az uniós segély Etédre és Szentábrahámra
Újra ülésezett a székelyudvarhelyi tisztújítást koordináló testület