A „magyar összefogás listáján” indulnak az RMDSZ és a Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által javasolt jelöltek az európai parlamenti választásokon – egyeztek meg tegnap Kolozsváron az RMDSZ és az EMNT vezetői. »
Magyarként nem volt könnyű kormánypártinak lenni Romániában. Egy kisebbségi magyar közösség már eleve a barikád másik oldalán van, történelmileg beépült az idegeibe az ellenzékiség. »
A koalíció vezető politikusai tegnap arról igyekeztek meggyőzni a közvéleményt, hogy a hatalomváltás nem jár majd politikai alapú tisztogatással a kormánynak alárendelt megyei közintézményeknél. »
„Az etnikai arányosságot törvényben kellene garantálni” – véli Markó Béla. Az RMDSZ elnöke szerint fel kell oldani az ellentmondást, hogy amikor kormányon van a szövetség, a magyarok jelen vannak minden fontos intézményben, de ha ellenzékbe kerül, mindez megszűnik. »
Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselő Brüsszelben is elsősorban gazdasági szakpolitikusként dolgozik. A lapunknak adott interjúban úgy véli, hogy az új kormánynak nem kell feltétlenül megemelnie az adókat, de ehhez ki kell terjesztenie az adóalapot, illetve növelnie kell az adóbehajtást és a pénzügyi fegyelmet. »
Azt hiszem, kedvenc antipolitikusom, az MPP elnöke most diadalt ülhet, minthogy az RMDSZ – még ha nem is a maga kedve szerint – meghallgatta „okos” tanácsát és ellenzékbe vonult. Mi tagadás, az én fejemben is megfordult, hogy igazat kellene adnom (most az egyszer, de többet soha!) ennek az úrnak, nyilván egészen más okból. »
A kocka el van vetve. A PD-L és a PSD alakít kormányt – és ebben a kormányban nem vesz részt az RMDSZ. Amikor elhalványulnak a nyomok, elfelejtődnek a részletek, akkor még fenségesebb fondorlatosságában látszik majd meg a konstrukció, amelyet egy elemző úgy fogalmazott meg: magyar kérdésre román megoldás született. »
E cikk írásának pillanatában csaknem biztosra vehető, hogy a helyi kiskirályok által sarokba szorított szociáldemokrata vezetés alaposan mellényúlt, amikor nemkívánatos partnernek nyilvánította az RMDSZ-t. »
Az RMDSZ, mint mindig, azt az egy dolgot veszi figyelembe, hogy a romániai magyarság ügyét könnyebb kormányban képviselni, mint csak a parlamentben – nyilatkozta az ÚMSZ-nek Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke. »
Nem fér hozzá kétség: november utolsó napján több százezren azért szavaztak z RMDSZ-re, hogy ne csak a bukaresti parlament két házában legyen ott, hanem a kormányban is. »
Ez a szó fejezi ki a legjobban azt, amit az RMDSZ vezetői – és szavazói – érezhettek akkor, amikor a Szociáldemokrata Párt elnöke, Mircea Geoană tegnap délután kiállt a mikrofonok elé, és bejelentette: pártja kormánykoalíció kialakítását szorgalmazza az „elnöki párt” PD-L-vel – azzal a feltétellel, hogy az RMDSZ viszont maradjon ki ebből a széles parlamenti többséget biztosító szövetségből. »
Fontosnak tartják a közigazgatás mély és valós decentralizációjának a folytatását, mind a hatáskörök leosztása, mind a költségvetés, illetve az intézményrendszer szempontjából, az oktatás és egészségügy reformját, a regionális és infrastrukturális fejlesztést, és nem utolsósorban a kisebbségi jogok kiszélesítését. »
Nyereség mindenképpen az, hogy a romániai magyarok megértették: a parlamenti választásokon nincs helye a széthúzásnak, csak egységes fellépéssel tudunk parlamenti képviseletet biztosítani. »
A romániai magyarság ismét, mint valahányszor, bebizonyította, hogy csalhatatlanul képes felismerni helyzetét és szerepét, általános és sajátos érdekeit. És ha a rendkívüli tét és a vizsgahelyzet, a bonyolult és előzménytelen választási rendszer meg a balkáni bizonytalanság körülményei közt minden választáskor van is izgulni valónk, a népi voks után mindig fellélegezhettünk. »
– Szombat hajnaltól kampánycsend, ma az utolsó nap, amikor az egy hónapja tartó korteskedés tapasztalatairól faggathatjuk. Mennyire sikerült az RMDSZ kampánystábjának elérni a kitűzött célokat? »
A vasárnapi választásokon leadott szavazatok képviselői és szenátori mandátumokra váltása meglehetősen nehézkés számítási rendszer szerint történik. Persze, azonnal mandátumot nyernek azok a jelöltek, akik az adott választási körzetben a voksok abszolút többségét megkapják, a többiek esetében azonban a dolgok bonyolódnak. »
Ne ámítgassuk tehát egymást az újabb meg újabb időpontokkal. Figyeljünk viszont oda azokra a november végi választásokra, amelyek törvényesek, amelyek valóban használható parlamenti, majd kormányzati eszközöket adnak a romániai magyarság kezébe. »
Két nappal ezelőtt a liberálisok megyei elnöke, Ciprian Dobre képviselőjelölt azért átkozta a román pártokat, mert szerinte olyan "kocsmaszövetségeket" kötnek, amelyekkel az RMDSZ malmára hajtják a vizet. Állítását igazolandó a helyhatósági választásokat emlegette fel, amikor ő maga is indult a megyei tanácselnö-választáson, és vereséget szenvedett az RMDSZ jelöltjével szemben. »
Alig több mint egy százalékra apadt a Demokrata Liberális Párt (PD–L) előnye a Szociáldemokrata Párttal (PSD) szemben, az RMDSZ népszerűsége pedig nőtt a Társadalmi Kutatások Irodája (BCS) legfrissebb felmérése szerint. »
Talán sokunkban megragadt Obama kampányának egyik utolsó epizódja. Pár nappal a cél előtt, feleségével az oldalán, megjelent a színen Bill Clinton, és fergeteges buzdításba kezdett Obamáért. »