Az Európai Bizottság jóváhagyott egy 1,17 milliárd lej (kb. 270 millió euró) értékű állami támogatást az Országos Kőszén Vállalathoz (CNH-hoz) tartozó három nem versenyképes kőszénbánya – Petrilla,Uricani és Paroseni – bezárására, tájékoztatott szerdán Borbély Károly gazdasági államtitkár.
2012. február 21-én a Képviselőház plénuma, mint döntő fórum, elfogadta a 2006. évi 95-ös számú egészségügyi törvény módosítására, Seres Dénes szilágysági képviselő által benyújtott javaslatot.
A Képviselőház keddi ülésének végszavazásán elfogadták Édler András és Olosz Gergely RMDSZ-képviselők törvénykezdeményezését, amely a helységek belterületének zöldövezeteit szabályozza.
Jóváhagyta mai, február 21-i ülésén a kormány Hunyad megye és egyes települései közvagyoni leltárának módosítását. A határozat Bucsesd, Haró, Puj és Malomvíz területének helyzetét is szabályozza.
Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter február 20-22 között az Egyesült Nemzetek Környezetvédelmi Programja (United Nations Environment Programme/UNEP) Kormányzótanácsának 12-ik ülésén vesz részt, Nairobiban.
Elfogadta a Sapientia Tudományegyetem akkreditációját és létrehozását kezdeményező kormányhatározatot mai ülésén a Képviselőház tanügyi bizottsága – erről Kötő József, az RMDSZ képviselője, a bizottság alelnöke tájékoztatott a mai ülést követően.
Béres István képviselő keddi politikai nyilatkozatában felszólalt a hétvégén bekövetkezett máramarosszigeti két gázrobbanás kapcsán, amelyben hét fiatal és a robbanás körülményeit vizsgáló szakembercsoport tíz tagja súlyos égési sérüléseket szenvedett.
A Képviselőházban kedden megszavazták a felnőttképzést szabályozó, 2000. évi 129. számú kormányrendeletet módosító törvénytervezetet.